Le Monde: Schmitt Pál imázsromlását hozza a plágiumbotrány
Christian Wulff német elnök lemondása kapcsán számolt be Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumügyéről a Le Monde című francia napilap hétvégi számában.
Christian Wulff német elnök lemondása kapcsán számolt be Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumügyéről a Le Monde című francia napilap hétvégi számában.
Orbán Viktor a Le Monde-ban megjelent interjújában az elkövetkezendő időszakról mint a „konszolidáció" politikájáról beszélt, érvelése azonban hamis, valódi fordulatra ne számítsunk - írja a Véleményvezér blog hétfői cikkében.
Szombat délután a Le Monde honlapja leközölte a Martonyi Jánossal készült interjút.
Egyoldalas interjút közölt Orbán Viktorral a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent száma, amelyben a miniszterelnök egyebek mellett politikai orientációját, valamint aktuális belpolitikai témákat érintő kérdésekre válaszolt.
A francia rendőrség felügyeleti szerve (IGS) a 2007-es elnökválasztás idején hamis vádakkal eljárást indított a párizsi prefektúra baloldalinak tartott tisztségviselői ellen - írta szerda délután megjelent számában a Le Monde.
Érdektelen lenne Európa számára a magyar jegybanktörvény, ha a magyar államadósság nagy része nem európai bankok kezében lenne - írja a Le Monde blogoldalán Georges Ugeux befektetési bankár, aki szerint azonban így Magyarország Ausztriát és Olaszországot is magával ránthatja a szakadékba.
A Le Monde francia napilap felveti, hogy az Európai Uniónak megvan a lehetősége arra, hogy Magyarország esetében a Lisszaboni Szerződés 7. paragrafusára hivatkozva, megvonja a szavazati jogát.
A keddi Le Monde-ban Orbán Viktorról jelent meg karikatúra - írja a Népszava Online.
Az orosz választók vitathatatlanul visszautasították a Putyin-Medvegyev tandemet, még akkor is, ha intézményileg semmi nem változik Oroszországban, és Vlagyimir Putyin márciusi elnökké választása nem került veszélybe - olvasható a Le Monde című napilap hétfői kommentárjában.
A szabálysértési törvény hajléktalanokra vonatkozó módosítását kommentálta csütörtök délután megjelent számában a Le Monde című napilap.
Népszámlálásra és gyerekcsinálásra szólítják fel a magyarokat címmel közölt írást hétfő délután megjelent számában a francia Le Monde.
Kertész Imre szerint Magyarországon a kádári időkhöz hasonlóan ismét "a vezér az, aki elbűvöl". Az író kételkedik abban, hogy az ország választott-e Ázsia és a nyugati világ között, és úgy látja: a jelenlegi helyzet alapja Magyarország "kettős polaritásában" rejlik - derül ki abból az interjúból, amely a Le Monde csütörtöki számában jelent meg. A mértékadó liberális francia napilap a magyar politikai helyzetről és írói koncepciójáról kérdezte berlini otthonában a Nobel-díjas magyar írót.
Felhívást intézett a francia elnökválasztás jelöltjeihez Christophe Girard, Párizs kultúráért felelős alpolgármestere és Guillaume Klossa, az EuropaNova agytröszt elnöke annak érdekében, hogy "határozottabban és egyértelműen ítéljék el Orbán Viktort és kormányát".
A magyar színházi életről közölt egyoldalas körképet hétvégi számában a Le Monde című napilap.
Nicolas Sarkozy francia államfő először beszélt újságíróknak arról, hogy elképzelhetőnek tartja: elveszti a következő elnökválasztást - derül ki keddi napilapokból.
Példa nélküli esetként említette a Le Figaro azt, hogy Orbán különleges meghallgatáson vesz részt az Európai Parlamentben a magyar kérdésről szóló vitán. A Le Monde úgy tudja, a Bizottság csak a törvények módosításával lenne elégedett.
Vádat emelt egy párizsi vizsgálóbíró Philippe Courroye, a Párizs közeli Nanterre főügyésze ellen a Le Monde újságíróinak megfigyelési ügyében. A vádemelésről maga a főügyész tájékoztatta kedden a sajtót.
Külön tudósításban foglalkozott az uniós csúcstalálkozón képviselt magyar állásponttal hétvégi számában a Le Monde.
A piacoknak végre sikerült az, ami az olasz baloldalnak nem: távozásra bírta Silvio Berlusconit. Az olasz kormányfő a botrányos politikai kavarások, az igazságszolgáltatás manipulálása és a politikai tőkéjét romba döntő "bunga-bunga kormányzás" árát fizeti meg most - vélekedett szerda délután megjelent számában a Le Monde.
Az almásfüzitői rejtett mérgek címmel közölt fotókkal illusztrált helyszíni riportot szombati számában a Le Monde című napilap a vörösiszap-tározóban folyó rekultivációs tevékenységéről.